Logo

AZ ÉLET VIRÁGA

AZ ÉLETHEZ KAPCSOLÓDNI

Az élet virága már 5000 év óta összeköt bennünket az „élővel”, amit csodálatos módon érzékeltet és megtestesít, minden kultúrában, az egész világon. Mert a 19 egymáshoz viszonyuló és egymásba fonódó kör mintegy látható megnyilvánulása egy láthatatlan rendnek, egy szakrális geometriának, amely minden élet alapja.

céljaink

A Művészet és Élet Alapítvány kettős célkitűzését az alapítvány neve is sugallja: egyfelől a Művészetet az Élet szerves részévé tenni. Másfelől az Élet szolgálatában segíteni szeretnénk a ma emberének testi, szellemi, spirituális és szociális egyensúlya megtalálásában. Ennek a célnak jegyében különféle tradíciók, iskolák tapasztalatait ötvözzük programjainkban. A jóga különféle válfajai, az autentikus tánc és mozgásterápia, a kontempláció, a zazen és shambala meditáció, különböző tréningek, filmklubok, előadások, és az olvasókör mind ennek az összhangnak megteremtését célozza. Ezeket a célokat az alapítványunk szervezésében már 20 éve működő Hamvas Kollégium előadásai kiemelten szolgálják.

A Művészet és Élet Alapítvány szándéka ezeken felül minden olyan elképzelés támogatása, amely segíti a magyar kultúra nemzetközi megismerését, valamint a világkultúra hazai terjesztését. Ennek érdekében széleskörű kapcsolatokat ápolunk, és kulturális együttműködést folytatunk más, hasonló célkitűzésű hazai és nemzetközi szervezetekkel. Támogatjuk a személyes kapcsolatok kialakulását, amelyek azután közvetlen, baráti szinten fejlődhetnek tovább.

kapcsolat

  • 1056 Budapest, Váci utca 40. 1/7
  • 06-1-337-7353
  • 2000 Szentendre, Kucsera Ferenc utca 1.
    Telefon/fax: 06-26-315-722
  • Kérjük támogassa munkánkat adója 1%-ával.
    Adószámunk: 18668236-1-13

A Váci utcai iroda nyitvatartása
Szerda: 10.00-14.00